6. Haku gyanúja


Zabuza otthonában szunyókált a kicsi kanapén, melyről lába jócskán lelógott. Még álmában is a lefejező kardját fogta, hogy bármikor ellentámadásba tudjon lendülni, ha megrohanják. Zsoldos élete temérdek ellenséget követelt magának, olyannyira, hogy még saját hajlékában is merényletet követtek el ellene.
Haku egy ideig figyelte alvó mesterét, akinek egyenletesen emelkedett, majd süllyedt a mellkasa. Óvatosan nyújtotta felé kezét, hogy felébressze, amikor felettese karakánul ráförmedt, hogy ne zavarja az álmát. A jéghasználó erre csak elmosolyodott, ismerte mecénása jellemét, tudta, hogy a zord külső egy érző belsőt takar.
– Mi a francot akarsz?! Ne add itt nekem a gyermeki ártatlanságot! – förmedt rá a bérenc, miközben ülőhelyzetbe emelkedett.
– Mester, hiszen pont fedhetetlen kisugárzásomért tart. Könnyen elnyerem mindenkinek a bizalmát.  Ne haragudjon, hogy pihenés közben zavartam, de...
Zabuza siettetően tanítványára sandított, akinek minden tudását átadta. Kiváló martalócot faragott belőle, így végül őt is túlszárnyalta. Kegyetlen és hidegvérű gyilkos vált belőle, aki csak neki engedelmeskedik. Tisztában volt vele, hogy a kölyök soha nem zavarná meg feleslegesen, komoly dologról lehet szó, ha eljött hozzá.
– Mit akarsz?
Haku farkasszemet nézett a kanapén ülővel, akit mindennél jobban tisztelt. Gesztusa és szóhasználata is alázatos volt, térdre ereszkedett, bő ruhájának ujjába fonta kézfejét.
– Mit tudsz Sasuke Uchiháról?
– Képes voltál ezért felébreszteni? – kérdezte bosszúsan a kardforgató, aki nehéz fegyverét védencére szegezte. – Azt ajánlom, ne szaglász utána! Kiszámíthatatlan, bárkit képes kinyírni, ha az érdekei azt szolgálják. Még én is messziről elkerülőm. 
A tanítvány elképedve pillantott föl oktatójára, akinek ökölbe rándult keze enyhén libabőrős lett. Ez a viselkedés arccsapásul érte, hiszen bebizonyosodott, hogy az Uchiha tényleg olyan sötét lelkű, ahogy azt pletykálták. Akárhányszor összefutottak, kirázta a hideg veríték, földbe gyökeredzett a lába, addig míg el nem ment. Sötét hatalma őrületbe ejtett mindenkit, ezért kizártnak tartotta, hogy angyal legyen. Haku megvilágosodott, rájött milyen alvilági lénnyel is van dolguk, egyedül csak azt furcsállta, hogy ez eddig senkinek sem tűnt fel.
– Démon – szűrte ki fogai közül az ifjú tehetség, majd felpattant és elviharzott.    
Zabuza összeráncolta a homlokát, mivel nem vallott a tanítványára ez a viselkedés, eddig mindent elmondott neki, de most látta, hogy valamit titkol. Mindig furcsa kamasz volt, de soha nem vetemedett arra, hogy ne osszon meg vele valami értékes információt. Furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mit motyogott az orra alatt, de egy vállrándítással túllépet ezen, és visszavetődött fekhelyére. Idejét látna annak, hogy elengedje végre Haku kezét, és most már a saját sorsának legyen kovácsa.

   
*

 Sakura az ablakon bambult kifelé, mikor meghallotta a jéghasználó hangját a háta mögül. A fiú rögtön megragadta a fogoly befáslizott csuklóját.
– Mivel égetted meg a kezed? Áruld el! Ő csinálta ezt veled, ugye?
Erre a rózsaszínhajú lány felkapta a fejét, és remegni kezdett a szája. Valami azt súgta neki, hogy nem szabad az igazat elmondania, mert akkor Sasuke-kunnak nehezíti meg a dolgát. Sajnálta, hogy hazudnia kellett, de a szíve nem engedte, hogy elmondja az igazat. Lesütötte a szemét, hogy ne is lássa a fiatal katona siettető nézését. Mihamarabb ki kellett találnia valamit.
– Csak ügyetlen voltam. Honnan gondoltad, hogy ő csinálta ezt velem? Hiszen csak tegnap láttam.
Haku tudta, hogy Sakura hazudik, lehunyta a szemét és elfogadta, hogy nem fogja megtudni tőle az igazságot. Elnézést kért a zavarásért, de mielőtt kiment volna az ajtón csak annyit mondott, hogy az Uchiha könnyedén bejut bárhová észrevétlenül. Képes teljesen elnyomni vérfagyasztó erejét. Az ifjú tehetség ezzel a burkolt mondatával jelezte az angyalnak, tudja a füllentésre való kísérletét.
Az angyal bűnbánóan oldalra fordította a fejét, letekerte a vastag kötést a karjáról, hogy az égési seb látszódjon. A sérülései különösen lassan regenerálódtak, pedig nyomban be szoktak gyógyulni. Mutatóujjával finoman megérintette hólyagos kezét, amitől az gennyezni kezdett. Az ócska szekrényhez ment, és a kék kancsóból vizet töltött a tálba. Az ivóvíz hullámzó mozgása fertőtlenítette és megnyugtatta az égés nyomát.   

*

Deidara behívta az ajtó előtt várakozó Hakut, hogy a vezetőjük fogadja, de közölte vele, nincs sok ideje, ezért hagyja a felesleges beszédet.
A szőke hajú férfi elfoglalta a helyét, majd szónokolva bejelentette az érkezettet. Gakushi hümmögve bólintott. Karin a szemüvegét feljebb tolta, és a trón előtt térdelő ifjoncot fürkészte.
 – Mi a jöveteled oka? – kérdezte az öreg uralkodó, akinek hatalmas szárnya elgyengült tulipánként kókadt a földre.
 – Nagyon hálás vagyok, hogy fogadott. Ha nem zavarja, feltennék egy személyes kérdést.
A vörös hajú nő összehúzta a szemöldökét, és lelépett néhány lépcsőfokot. Dühítette, hogy ez a zöldfülű buta kérdéseivel fogja fárasztani parancsolóját. Véleményének hangot is kívánt adni, de robbantós társa megelőzte.   
– Fogd be! Gakushi-sama dönti el, hogy teljesíti-e a kérésedet – förmedt rá a hosszú szőke hajú testőr, akit sokszor úgy emlegetek, mint a király dárdája.
Nem véletlenül érdemelte ki ezt a megszólítás, hiszen egyedül ő élvezte parancsolójuk feltétlen bizalmát, mindent vele beszélt meg, és a tanácsát is mindig kikérte. Általában nem tűnt felelősségteljesnek, csak egy bohócnak, aki szeretett másokat cukkolni, és az idegeiken ugrálni, de ha szükségesnek tartotta, akkor nagyon bölccsé tudott válni. Gakushi visszahívta a szemüveges nőt, majd várt a kérdésre.
  Megosztaná velem, hogy Sasuke-samát miért vette a szárnyai alá a megboldogult bátyjával egyetemben? Miért van az, hogy ő messze túlszárnyal mindannyiunkat? Mégis ki ő valójában?
Az öreg uralkodó csendben, mozdulatlanul ült a trónszékében. Nagyon jól leplezte, hogy ezek a kérdések nyugtalanítólag hatottak rá. Erről senkinek sem beszélt, csak annyit mondott, hogy ő fog tovább gondoskodni a két fivérről, akik árva sorsra jutottak.
– A kíváncsiság a bajok okozója – szólalt meg az Uchiha, aki kilépett az óriási szék takarásából.
Karin elpirulva vigyorgott, a szeme csillogott, amikor meglátta a sötét hajú alakot, akiért mindig is odavolt. Megfeledkezett magáról, és a kelleténél hangosabban kiabálta a most megjelenő nevét. Deidara a szemét forgatta, ha arra gondolt, hogy milyen egyszerű lények a nők. Ha egy számukra jóképű pasival találkoznak, olyanokká válnak, mint a kerge birkák. A könyörtelen harcost rettentően ingerelte Karin rikácsolása.
 – Válaszolsz neki? – kérdezte a trónon ülő a kézfejére könyökölve.
– Ne érdekeljen téged az életem, jéghasználó. Ha még egyszer azon kaplak, hogy szimatolsz utánam, akkor azt drágán meg fogod keserülni.
– Ezt vegyem fenyegetésnek?
– Pontosan tudod a választ – felelte Sasuke cinikusan.
Haku lehajtott fejjel távozott a teremből. Gyanús volt neki ez a ködösítés, nem értette, miért titkolóznak annyit az Uchiha múltjáról. Azonban annyit leszűrt, hogy valójában senki, semmit nem tud róla.
A háta mögött egy vérszomjas erőt érzett, ezért rögtön jéglándzsákat küldött arrafelé. Hirtelen forróság árasztotta el a folyosót, amelytől a fagyos fegyverek elolvadtak. Hátrafordult és mérgesen nézett a személyre, aki könnyedén hatástalanította a támadását.
 – Ne akard kivívni a haragomat. Ez az utolsó figyelmeztetésem. Ahogy az előbb is mondtam, ha még ezek után sem állsz le, akkor végzek veled – közölte nyersen a démoni alak.
– Mit akarsz ennyire eltitkolni? Nagyon fontos lehet neked, hogy ne derüljön ki, ha képes voltál Sakurát is megtámadni.
Sasuke szemei összeszűkültek, és villámokat szórt velük. Eldöntötte, hogy kitekeri annak az árulkodós libának a nyakát. Csak jól járna vele, mert akkor elszívhatná az áldott hatalmát. Muszáj megszereznie, mielőtt Gakushi rátehetné szottyant mancsát a lányra.   
– Bízol egy fogoly szavában? – kérdezte hitetlenkedést színlelve.
– Nem. Tagadta az egészet, de nem tud jól hazudni. A csuklója csúnyán felhólyagosodott a múltkor. Kinek állna szándékában elhallgattatni, ha nem neked? Csak még nem derítettem ki az okát.
Az Uchiha megvonta a vállát, és csak annyit közölt, hogy most figyelmeztette utoljára. Ezután köddé vált, és a tehetséges ifjonc egyedül maradt a kihalt folyosón. Mostantól nagyon vigyáznia kellett magára, ha továbbra is ki akarta deríteni, mi folyik a háttérbe. Eddig senki sem merte ezeket a dolgokat firtatni, mert féltek a következményektől, de most jött el az ideje, hogy minden kiderüljön.
A sötét hajú férfi a fogoly szobája előtt termett, és dühében pusztakézzel akarta betörni az ajtót, de akkor síró hangra lett figyelmes. Érhetetlen módon bárhol felismerte volna ezt a lágy, édes hangot. Nem akadt rá példa, hogy egy nő pityergésére emlékezzen, számára mind egyforma kicsengésűnek hatottak.
– Anyu, úgy félek. Legalább hamarosan újra találkozhatok veled, azt hiszem, nem tehetek mást, minthogy beletörődök a sorsomba – hallatszott Sakura hangja.
Sasuke a falnak dőlt összefonott karokkal.
– Életben hagylak még egy kicsit. Ennél nagyobb büntetés nincs számodra. Vajon mikor fogsz teljesen összeomlani? – mondta a démoni alak, miközben a szoba bejáratára sandított. Halványan elmosolyodott, majd nesztelenül folytatta az útját. Fizikailag és lelkileg is össze fogja törni az angyalt, hogy minél édesebb legyen számára a hatalmának megszerzése.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése